Kit keresünk ebben a szerepkörben?

Veszprémi iskolánk felsős diákjai mellé keresünk mentort, 2024. augusztusi kezdéssel. Matematika/természettudományok területén szerzett tudásra lenne leginkább szükségünk. Olyan csapattagot várunk, aki rendelkezik felsősökkel tapasztalatokkal, s van releváns tanári végzettsége, s nyitott interdiszciplinárisan tanítani.
A gyerekek tanulási útjának, élményének támogatása lenne fókuszban, a szülőkkel – gyerekekkel közösen dolgozna az érdeklődésnek, tudásszintnek megfelelően. Emellett fontos szerepet kap az iskolaépítés, fejlesztés.

Mit adunk a mentoroknak?

  • Szabadságot a mindennapi szakmai munkában.
  • Csapatban dönthettek a napi- és heti időbeosztásról.
  • Bármikor kipróbálhatod magad a saját komfortzónádon kívül.
  • Kis létszámú csoportban, családias közösségben dolgozhatsz (miközben egy nagyobb szervezet része is leszel).
  • Elkötelezett, motivált és összetartó szakmai közösséget.
  • Állandó tudásmegosztást a csapattársaiddal és a teljes szakmai közösség tagjaival.
  • Workshopokon, tréningeken, képzéseken vehetsz részt (heti, havi rendszerességgel).
  • Évente két alkalommal több napos szakmai programon vehetsz részt, ahol arra koncentrálunk, hogy jobb tanárok legyünk és jobb iskolát csináljunk.
  • Barátságos informális találkozásokat a csapat többi tagjával.

Honnan ismerhető fel a Budapest School-os tanár?

  • Képes odafigyelni a gyerek egyéni igényeire, képességeire és motivációjára.
  • Támogatja és monitorozza az egyéni fejlődést.
  • Kitalálja és megtervezi a családdal és a gyerekkel karöltve az egyéni tanulási tervet.
  • Szakmailag minden nap kreatívan újra-feltalálja magát.
  • Kísérleti, projekt alapú tanulási folyamatokat tervez.
  • Túllát a tantárgyak világán, 21. századi módon és interdiszciplinárisan gondolkodik a tanulásról.
  • Van szakmai tapasztalata gyerekekkel.
  • Erős growth mindset gondolkodás jellemzi.
  • Magas szinten kommunikál, kooperál, együttműködik.
  • Csillapíthatatlan érdeklődése van a pedagógiai új trendjeinek megismerésére.
  • Jól kezeli a kihívásokat, stresszhelyzeteket.
  • Mindennapi szinten képes angol nyelvű kommunikációra.

Alapos a folyamatunk; a célunk az, hogy olyan embereket vegyünk fel, akikkel kölcsönösen boldogok vagyunk egy szervezetben. Olyan iskolát építünk közösen a szülőkkel, ahol jó gyereknek lenni, és ahonnan olyan felnőttek kerülnek ki, akik a XXI. századnak megfelelő kompetenciákban erősek. Kísérleti iskolának hívjuk magunkat, mert mi sem csináltunk még ilyet. Ezért olyan embereket keresünk, akik nagyon tudnak hinni abban, ami felé tartunk, és jól tűrik a bizonytalanságot, az állandó változást. Ebben a lehetőségeket látják, és a “meg akarom csinálni” hozzáállás jellemzi őket. Hisznek a kis közösségek erejében, és fektetnek energiát ezek építésébe, mozgósításába, a nehézségek áthidalásába. Ez sokszor nehéz. A nagy szabadság nagy kihívás is, gyakran kell komfortzónán kívül dolgozni. Néha úgy érezheti az ember, hogy nem kap elég segítséget. Olyat is kell csinálni, amit általában tanároktól nem várnak el. Minden iskolának saját költségvetése van, amire a tanároknak kell figyelni, hogy ne lépjék túl; számlákat kell rögzíteni, karbantartást vagy beszerzéseket intézni, szülőknek eseményeket szervezni, egyéni célokat megbeszélni a gyerekekkel és a megvalósulását nyomon követni; extra támogatást kérni a szülőktől (tárgyak vagy pénz formájában), bevonni a szülőket, amikor szükség van rá (festés, átrendezés, stb). Szülőkkel akár nehéz beszélgetéseket is kell kezdeményezni, mindezt annak érdekében, hogy erős partneri viszony alakuljon ki. Nekik is folyamatosan tanulni kell. A gyerekeket - ahogy egyre idősebbek lesznek és amikor már képesek egyedül tanulni-, inkább edzőként kísérjük, ez talán fontosabb is, mint átadni a saját tudásunkat.