Információk a jelentkezéshez
A Budapest School mikroiskolák (vagyis 15-50 fős iskolai közösségek) hálózata, több, mint 15 helyszínen működtetünk csoportokat.
Terveink között szerepel, hogy 2025. őszétől a Dunakanyarban alsós korosztálynak iskolát indítunk. Folyamatban vannak ennek előkészületei, s ezzel párhuzamosan a gyermek és tanár felvételi folyamatokat is megkezdjük.
Az iskola elindulásához szükséges feltétel, hogy találjunk olyan családokat, akik elköteleződnek a Budapest School filozófiája, szakmai működése iránt. Emellett nyár elejéig a tanári csapatot is szeretnénk összeállítani, illetve a megfelelő helyszínt/épületet is felkészíteni.
Új iskola révén, a kezdeti 2-3 év, az átlagosnál is nagyobb munka terheléssel jár, hiszen a gyerek és tanár csapatnak is új helyzetet teremt egy induló iskola működtetése. Ugyanakkor ez egy hatalmas lehetőség is: az induló csapat fekteti le az alapköveket, együtt találja ki a kereteket, a működési módokat. Iskolát kell építeni, úgy, hogy a meglévő családoknak és tanároknak is az közép- és hosszú távon is izgalmas és fenntartható legyen.
Fentebbiekkel összhangban így olyan jelöltek jelentkezését várjuk, akik szívesen csatlakoznának hozzánk, amennyiben el tud indulni az új iskolánk, konkrétumok szintjén ez azt is jelentheti, hogy csak 2025. nyarán születik végleges döntés, az akkori helyzet mérlegelésével az indulásról.
Késő tavasszal, nyár elején megkezdődhetnek heti néhány órában az iskola előkészítéshez szükséges szakmai egyeztetések, de legkésőbb nyáron (július-augusztus) szeretnénk már aktívan együtt dolgozni új kollégáinkkal, hogy szeptembertől felkészülten tudják várni a gyerekeket.
Mivel foglalkozik a BPS-es iskolapszichológus?
Az iskolapszichológus jelen van, elérhető, és segít, ha erre felkéri egy diák, egy tanár vagy szülő, illetve preventív jelleggel jelez, ha pszichés, vagy kapcsolati nehézséggel találkozik az iskolában.
Iskolánként lehetnek eltérések az iskolapszichológus szakmai kompetenciái mentén, de alapvetően általánosságban következőkkel foglalkozik:
- Csoportos foglalkozásokat tart gyerekeknek, adott esetben tematikusan szülőcsoportoknak.
- Pszichológiai tanácsadást nyújt egyénileg.
- Szülőkonzultációkat visz.
- Tanárokkal egyeztet egyénileg, vagy nagy csoportban, a gyerekek iskolai viselkedésével kapcsolatban.
- Edukálja a tanárokat, hogy mire figyeljenek, s mikor érdemes segítséget kérniük az iskolapszichológustól.
- A gyerekeket, családokat a megfelelő szakemberekhez továbbirányítja.
- Egyeztet és kapcsolatot tart külsős kollégákkal. A tovább irányított eseteket nyomon követi.
- Hospitál a gyerekek megismerése céljából, prevenciós céllal.
- Krízisintervenciót biztosít.
- Egyes esetekben mediál a konfliktusba került felek között.
- Részt vesz, támogat azokban a helyzetekben, ahol egy gyerekkel, vagy családdal kapcsolatban kihívások merülnek fel, szakmai szinten részt vállal a folyamatban.
- Részt vesz bizonyos iskolai eseményeken, a tanárcsapattal egyeztetve.
- Részt vesz a BPS-es iskolapszichológusok meetingjein, esetmegbeszélésein.
- Aktívan részt vesz a Budapest School iskolapszichológiai rendszerének alakításában, felépítésében.
Hogyan leszel magabiztos a feladatait mindennapos elvégzésében?
- Rendelkezel felsőfokú (MA) pszichológus végzettséggel.
- Örülünk, ha dolgoztál már iskolában illetve van szakpszichológusi, módszerspecifikus tudásod és tapasztalatod.
- Dolgoztál már gyerekekkel, szülőkkel valamilyen formában.
- Jártas és magabiztos vagy pszichológiai, konzultációs, krízisintervenciós folyamatok kezelésében, gyerekek és családok támogatásában, szakmailag és adminisztratív oldalról egyaránt.
- Képes vagy az egyéni és csoportos szükségletekre, igényekre reagálni rugalmasan.
- Proaktív vagy, magadnak találod meg a feladatokat, helyzeteket. Te hozod létre a saját menetrended, mérlegeled a prioritásokat, képes vagy keresni a feladatot.
- Határozottan, pontosan, asszertívan kommunikálsz.
- Képes vagy kihívásos helyzeteket kezelni, facilitálni, stressz- vagy krízishelyzetben pártatlan, racionális, de empatikus maradni.
- Elfogadod és adsz építő visszajelzéseket, ünnepled a sikereket.
- Szeretsz új megoldásokon gondolkodni, szeretnél egy újító rendszert kiépíteni, ami akár később best practice lehet más iskolák számára is.
Mit adunk?
- Szabadságot a mindennapi szakmai munkában.
- Csapatban dönthettek a napi- és heti időbeosztásról.
- Bármikor kipróbálhatod magad a saját komfortzónádon kívül.
- Kis létszámú csoportban, családias közösségben dolgozhatsz (miközben egy nagyobb szervezet része is leszel).
- Elkötelezett, motivált és összetartó szakmai közösséget.
- Állandó tudásmegosztást a csapattársaiddal és a teljes szakmai közösség tagjaival.
- Workshopokon, tréningeken, képzéseken vehetsz részt (heti, havi rendszerességgel).
- Évente két alkalommal több napos szakmai programon vehetsz részt, ahol arra koncentrálunk, hogy jobb tanárok legyünk és jobb iskolát csináljunk.
- Barátságos informális találkozásokat a csapat többi tagjával.
Mit kínálunk mi?
- A mikroiskolák menedzsereivel, tanáraival, a többi iskolapszichológussal s nem utolsó sorban gyerekekkel, családokkal fogsz együtt dolgozni.
- Jellemző, hogy együttes erővel hozunk döntéseket, megosztjuk egymással a tudásunkat, tapasztalatainkat, ötleteinket.
- Szakmai kapcsolatokat építhetsz ki, saját és munkatársaid fejlődésére is hatással tudsz lenni.
- A BPS-ben az élet rendkívül színes, számtalan lehetőség, képzés, tréning, alkalom nyílik a személyes fejlődésre.
- Fejlődésfókuszú, ötleteket generáló, motiváló emberek között végezheted munkád, egy innovatív iskolai működést megálmodó és létrehozó szervezetben.
Hogyan tudsz jelentkezni?
Csak kattints a jelentkezés gombra és már meg is tetted az első lépést!
A jelentkezési felületen lesz egy videós válaszkérés is. Érdemes úgy készülnöd, hogy nyugodt körülmények (10-15 perc) között adj le jelentkezést :)